Betiltaná Ron DeSantis, Florida kormányzója az állami felsőoktatási intézményekben a sokszínűséggel, egyenlőséggel, elfogadással és a kritikus fajelmélettel foglalkozó órákat – írja az AP hírügynökség.
17 százalékponttal legyőzné Ron DeSantist Donald Trump a republikánus elnökjelölésért folytatott küzdelemben – derül ki egy friss, Morning Consult által készített pollból, melyet a The Hill szemlézett.
Donald Trump „elintézi, ahogy szokta” egyetlen esélyes, párton belüli kihívóját, Ron DeSantis floridai kormányzót – mondta ezt a volt elnök az amerikai sajtónak.
Arra készül Ron DeSantis, Florida kormányzója, hogy megtiltja a kínai állampolgároknak, hogy termőföldet és ingatlanokat vásároljanak államában – írja a Business Insider.
23 százalékponttal többen szavaznának a republikánus választók Ron DeSantis floridai kormányzóra, ha indulna az elnökválasztáson, mint Donald Trumpra – derül ki a USA Today és a Suffolk University közös polljából, melyet a Guardian szemlézett.
A milliárdos Elon Musk pénteken bejelentette, hogy támogatni fogja Ron DeSantist 2024-ben, ha a floridai kormányzó indul az elnökválasztáson. DeSantis az indulását nemrég bejelentő Donald Trump kihívója lehet a Republikánus Párt előválasztásán. Trump megmaradt híveinek jelentős része szerint DeSantisnak nem szabadna Trump ellen indulnia, meg kéne várnia a bukott elnök következő ciklusának végét, ez pedig hatalmas feszültséghez vezethet az amerikai jobboldalon belül. A félidei választás során hatalmas vereséget szenvedtek a demokratákkal szemben a Trump által támogatott jelöltek, aminek következtében egyre több republikánus politikus, szószóló és donor hátrált ki a korábbi elnök mögül.
Még a félidős választások előtt, október végi cikkünkben írtunk két felmérésről, amelyben a latinó, vagyis a spanyolajkú és/vagy latin-amerikai országokból származó amerikai állampolgárok pártpreferenciáit mutattuk be. Bár a november 8-i félidős választások alapos kiértékelése még várat magára, exit pollokból és más vizsgálatokból már most levonhatunk néhány következtetést annak a választói csoportnak a választási viselkedésére nézve, amely a fehérek után már a második legnagyobb származási csoportot alkotja az Egyesült Államokban, és amely a legdinamikusabban növekszik, s ezzel arányaiban a legtöbb fiatal szavazót adja. Bár a latinók a mostani felmérések alapján még mindig egyértelműen a demokraták felé húznak, és nagy szerepük lehetett abban, hogy nem jött a „vörös hullám”, vagyis nagyarányú republikánus győzelem, van egy állam, ahol mára látványosan a republikánusok mellé álltak. Ez az állam pedig Florida, amelynek régi-új kormányzóját, Ron DeSantist a republikánus elnökjelölti, s ezzel az elnöki posztra is esélyesnek tartják.
Nem fogja Donald Trumpot támogatni Steve Schwarzman, a Blackstone vezérigazgatója, a Republikánus Párt egyik legnagyobb pénzügyi támogatója a 2024-es elnökválasztás előválasztási szakaszában – írja a CNBC.
A vártnál lényegesen gyengébben szerepeltek a Donald Trump által személyesen szponzorált jelöltek az amerikai időközi választáson, olyannyira, hogy látványosan elkezdtek kihátrálni a volt elnök mögül korábbi támogatói. Ezzel szöges ellentétben az egyetlen ember, aki 2024-ben reálisan Trump kihívója tudna lenni a Republikánus Párton belül, Ron DeSantis floridai kormányzó, elsöprő győzelmet szerzett az általa irányított billegő államban. DeSantis fölényes győzelme miatt a politikus (ismét) országos figyelmet kapott: bár nem jelezte még, hogy indulna a 2024-es elnökválasztáson, számos republikánus politikus és médiafelület úgy tartja, a floridai kormányzó jelölésével lényegesen nagyobb esély van arra, hogy lenyomják Joe Bident és / vagy a Demokrata Pártot a következő választáson, mintha Trump indul. De kicsoda egyáltalán Ron DeSantis és miért tartják a republikánusok egyre jobb alternatívának Trumppal szemben? Nézzük.
Átlagos kormányzónak és „hűtlennek” nevezte Donald Trump Ron DeSantis floridai kormányzót, akit sokan esélyesnek tartanak arra, hogy a 2024-es választáson legyőzze párton belül a volt elnököt.
Geoff Duncan, Georgia állam republikánus párti helyettes kormányzója nem finomkodott akkor, amikor a választási eredményeket kellett értékelnie. Intézett néhány keresetlen szót Donald Trump volt amerikai elnökhöz, és magasztalta Ron DeSantis floridai kormányzó teljesítményét – írja a CNN.
Úgy néz ki, Donald Trump helyett most már Ron DeSantist tartja a Republikánus Párt jövőjének a New York Post, egy jobboldali újság, melyet Trump egykor „kedvenceként” jellemzett.
Jelentős győzelmet aratott a floridai kormányzóválasztáson Ron DeSantis, akit Donald Trump legesélyesebb kihívójának tartanak a 2024-es republikánus előválasztáson. Bár még egyik politikus sem jelentette be indulását, napokon belül sor kerülhet erre.
Megtartotta győzelmi beszédét Ron DeSantis, Florida republikánus kormányzója, akit sokan Donald Trump legnagyobb kihívójának tartanak a republikánus elnökjelölti pozícióért folytatott versenyben.